A LikeNews.hu hírportál is részletesen beszámolt Fekete Dávid és felesége, Regina drámájáról. Az énekes ugyanis múlthéten a közösségi oldalán jelentette be, hogy válnak, mert a neje más férfi oldalán keresgéli a boldogságot. Azonban azóta kiderült, hogy Dávid sem volt hűséges, valamint az is, hogy hatalmas adósságai vannak becsődölt autókereskedése miatt.

“Ő más férfi oldalán keresi a boldogságot”

Fekete Dávid a múltheti bejegyzésében azt írja, hogy a feleségével azért folytatják külön utakon, mert ő már más férfi oldalán keresgéli a boldogságot. Nem nevezte meg a férfit, akire gondol, de elmondta neki, hogy egy három gyermekes családot tett tönkre. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Dávid is félrement

Fekete Dávid a Mokka vendégeként mesélt Orosz Barbarának és Istenes Lászlónak a válásáról, ahol kiderült, hogy valóban igaz, hogy ő is megcsalta a párját, ám ennek ellenére úgy gondolja, hogy Regina sok mindent nem mondott el a szüleinek. KAPCSOLÓDÓ! Mibe keveredhetett Fekete Dávid? Az énekes a feleségét is eladósíthatta

Regina a Facebookról tudta meg, hogy válnak

Blikk felkereste Dávid feleségét Reginát is, aki a lapnak elmondta, hogy bizony ő is csak a Facebookról értesült róla, hogy válnak. “Szerda este volt a nagy beszélgetésünk, akkor Dávid elmondta, mit gondol. Később pedig nem akkor kommunikáltam vele, amikor gondolta, ezért minden szó nélkül elment, nem vette fel a telefont, majd egyszer csak szembesültem azzal, amit kiírt… Ő hagyott el, és porig alázott ország-világ előtt ” – mondta a feleség megtörve.

Szerinte is itt romlott el

Korábban Dávid is a Mokkában a csődbe ment autókereskedést említette, mint az egyik fő problémaforrás, Regina szerint szintén azóta volt több a vita köztük. “Amióta befuccsolt Dávid autókereskedése, egyre több volt a konfliktus közöttünk. Nem adta meg azt a kellő anyagi hátteret, amelyre egy háromgyerekes családnak szüksége lett volna, a tartozásai lukait tömködte be inkább. Nem számíthattam rá, nem segített a gyerekekkel, volt olyan, hogy haza sem jött este, el sem értem telefonon, azt sem tudtam, hol van” – nyilatkozta a Blikknek Regina.

Vissza kellett mennie dolgozni

Korábban Regina édesanyja is említette, hogy lányának az anyagi gondok miatt vissza kellett mennie dolgozni az egyéves ikrek mellett, ám ezt most Regina is megerősítette, valamint hozzátette, hogy nem tudja, hogyan csinálta volna ezt végig, ha a szülei nem lennének. KAPCSOLÓDÓ! “Ő hagyott el, és porig alázott ország-világ előtt” – megszólalt Fekete Dávid felesége

Féltékeny volt

Regina Dávid féltékenykedéséről is vallott. “Eltűnt az életünkből a meghittség, a romantika, miközben még azt sem engedte, hogy mással beszéljek, szinte a tulajdonának tekintett. És én még mindig szerettem, pedig már minden családtagom szinte könyörgött, hogy hagyjam ott, szálljak ki” – mondta a napilapnak a háromgyerekes anya.

Részéről is volt megcsalás

Regina bevallotta, hogy hibákat mindketten követtek el, az énekes és ő is, valamint igaz, amit Dávid leírt, ugyanis részéről is történt megcsalás, de arra rájött, hogy a férje nem tiszteli,hiszen az egész ország előtt kiteregette a magánéletük szennyesét. FEKETE DÁVIDÉK KÁLVÁRIÁJÁRÓL ITT OLVASHATSZ TÖBBET.

Most előkerült, ismét a közösségi oldalán posztolt, ezúttal Istenhez fohászkodott

„Már csak egy valakinek tartozom egy vallomással és egy kéréssel! És az a valaki Te vagy, Uram! Gyermekkorom óta megadtál nekem mindent, amit csak kértem Tőled! Te voltál a barátom, a segítőm, a támogatóm és a belső hangom is egyben. Nem ismertem a szívemben nagyobb csodát nálad. Ott voltál, amikor megszülettem, amikor valami bántott, amikor valami nem sikerült, amikor valamire szükségem volt.”

Erről írt a posztban

“Nem kellett mást tennem, csak kérnem tőled és Te megadtad. Az első robogómért, az első baratnőmért, és hosszú évekig minden este csak kértem és kértem tőled, alázattal és gyermeteg szeretettel, hogy pl. hadd juthassak el a Megasztár színpadára, és onnan mindaddig, amíg Te megengeded. Vele egy időben nem volt más kérésem, csak az, hogy hadd legyen egy szép, szőke hajú feleségem, akivel büszkén mehetek jobbra-balra az élet útján.”

Isten megbocsátott neki

“Hát, megadtad az ország egyik legszebbjét. Majd, amikor sok huza-vona utan, hibát hibára halmoztam, Te akkor is ott voltál és akkor is megbocsájtottál. Kértem tőled egy újrakezdést és egy olyan valakit, egy olyan szerelmet, akivel végre a hibáim után, újragondolva, a szemébe nézve újra láthattam a családképemet. Majd kértem, hogy hadd láthassam meg uram, hadd tapasztalhassam meg, milyen lehet apának lenni.”

Ismét megszólalt Regina

Regina a Borsnak adott interjújában mondta el, hogy lát-e esélyt arra, hogy Dáviddal helyrehozzák a kapcsolatukat. „Nehéz megszólalni, és nem tagadom, nagyon nehéz napokat élek át. Bármi történt, nem tartom rossz embernek Dávidot. Ember, akinek vannak hibái…” – kezdte a feleség a lapnak.

Lezárta a kapcsolatukat

A háromgyerekes édesanya a napilapnak elmondta, hogy ő a részéről lezártnak tekinti a kapcsolatukat és szerinte már régóta érett mindkettőjükben a szakítás. Hozzátette, hogy vannak dolgok, amiket nem tud megbocsájtani Dávidnak és valószínűleg a jövőben sem lesz képes rá. Ám, mivel az énekes a fiai édesapja, ezért az ő érdekükben tudja, hogy valamilyen módon rendezniük kell majd a viszonyukat.

Megvédi magát

„Nagyon nem így kellett volna ezt intéznie Dávidnak, a problémáink csak ránk tartoznak. De amikor csélcsap családanyaként akarnak megbélyegezni, bármennyire nem akarok szerepelni, meg kell védenem magam, a becsületem. Igyekszem erős maradni, és most abszolút csak a gyerekeimre koncentrálok” – nyilatkozta a Borsnak Regina.

Nincs senkije

A lap arra is rákérdezett, hogy van-e egy harmadik személy Dávid feleségének az életében, ám erre Regina igen egyértelmű választ adott: „Nincs senkim. Eladóként dolgozom, hajnali háromkor kelek, hogy négyre beérjek a munkába. Emellett három kisgyermeket nevelek. Kisebb gondom is nagyobb annál, semhogy új kapcsolaton gondolkodjam”. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Fekete Dávid és Regina – Forrás: Fem3