A LikeNews is beszámolt róla, hogy néhány hete Mádai Vivien bejelentette, hat év házasság után férjével úgy döntöttek, külön utakon folytatják. A párnak egy közös gyermeke született, Zénó.

Meghatározó szakasz

„Életem egy meghatározó szakasza most véget ért. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de mostantól külön utakon folytatjuk tovább. Tesszük mindezt a legnagyobb barátságban és békességben, közös gyermekünk érdekében, aki mindkettőnk számára a legfontosabb. A magánéletemmel kapcsolatban többet nem szeretnék megosztani, kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben” – nyilatkozta Mádai Vivien a tenyek.hu-nak néhány hete. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kevés idejük jutott egymásra

Vivienék 2016-ban azt nyilatkozták, hogy amióta megszületett a kisfiuk, azóta jóval kevesebb idejük jut egymásra. Vivien akkor azt mondta, sokszor hullafáradtnak érzi magát az éjszakázástól. Azóta öt év telt el.

Látványosan lefogyott

Kiderült, hogy a csinos műsorvezető több mint 10 kilótól szabadult meg, aminek oka lehet a lelki problémák is, miután házassága válságba került. “Vivien sokat küzdött súlyproblémákkal, éppen amikor a képernyőre került, mert nehezen dolgozta fel az ismertséget és szorongott tőle. Évekbe telt, mire elérte azt a formáját, amivel hellyel-közzel elégedett lett. A nők hajlamosak mindig valamilyen hibát találni a testükön, és ő is az a típus, aki sokat foglalkozik a külsejével. Látványosan lefogyott az utóbbi időben, ami nem﷯csak a rendszeres edzéseknek volt köszönhető, de ezt csak nagyon kevesen tudták, hiszen Vivien mindig ügyel arra, hogy kifele azt mutassa, minden rendben van” – mondta Vivien egy közeli ismerőse nemrégiben.

Érdekli a kinézete

“Nincs most könnyű helyzetben, így talán ez most egyfajta terápia is a számára, hogy tökéletesítse az alakját. Egy olyan edzésformát is kipróbált nemrég egy fővárosi alakformáló stúdióban, ami kifejezetten a kerek fenék elérését tűzte ki célul. Ilyen módszert tényleg csak azok találnak meg, akik a kelleténél többet foglalkoznak a kinézetükkel. Egy nő mindig élvezi, ha csinos, az vesse rá az első követ, aki nem így van ezzel, ő is próbálja kihozni magából a maximumot” -folytatta az ismerős a lapnak.

A barátai támogatják

A műsorvezető egy közeli ismerőse a Blikknek elmondta, hogy szerencsére Viviennek sok jó barátja van, akik a bajban sem hagyják egyedül és támogatják mindenben. ” Ez szemmel láthatóan jó érzéssel és némi önbizalommal tölti el, de egyébként is kemény fából faragták, tudja, nem engedheti meg magának, hogy elgyengüljön. Mindemellett a munka is mentőöv számára, imádja a televíziózást, a képernyőn flottul kell mennie mindennek és profiként tudja, hogy magánéleti válságából a nézők semmit sem érzékelhetnek” – nyilatkozta az ismerős a lapnak.

Zoltán is jól kezeli

A közeli ismerős a Blikknek elmesélte, hogy Vivien gyermekének édesapja, Zoltán is jól viseli a válást, valamint soha egy rossz szót sem szól a tévésről. A szülők a kisfiúk miatt sokat találkoznak és van egy dolog, amiben mindig egyetértenek: „Ha mindenben nem is értettek egyet a hat év alatt, egy vitathatatlan: mindkettejük számára Zénó boldogsága a legfontosabb. Vivi eddig is ragaszkodott a fiához, de most talán még erősebb lett a kötelék közöttük. Egyrészt elsősorban a gyerek miatt kell erősnek maradnia, aki rengeteg szeretettel halmozza el az anyukáját. Ha éppen mélyponton is van, Zénó közelsége és mosolya minden könnycseppért kárpótolja” – nyilatkozta a bennfentes.

Szabó Zsófiék is válnak

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta hat évnyi együttlét után szakított Szabó Zsófi és a férje, Zsolt. A páros öt évvel ezelőtt világraszóló lakodalom közepette mondta ki a boldogító igen, ám hiába az álomesküvő és a közös gyermek, a kapcsolatuk sajnos megromlott.

A gyermek miatt próbálkoztak

Zsófiék azonban pontosan Mendel miatt próbálták rendbe hozni a házasságukat, a színésznő még segítséget is kért, ám a párterápia nem jelentett megoldást. A házaspár egyik ismerőse szerint a férfi nem az a típus, aki szakember segítségét kéri. Így végül Zsófi volt az, aki kimondta: legyen vége!

A Reggeli műsorában vallotta be

„Ma reggel elmondtam, milyen időszak van mögöttem. Nem volt könnyű. Sem megélni, sem kimondani, elmondani pedig végképp nem. Zsoltival különváltak az útjaink, de továbbra is közös a legfőbb célunk: a kisfiúnkat boldoggá tenni” – írta ki pénteken az Instagram-oldalán Szabó Zsófi.

„Látni fognak minket együtt”

„Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiúnkat, aki élő bizonyítéka annak, hogy ez egy valódi szerelem volt, egy komoly kötődés, nagyon intenzív hat évünk volt együtt” – mondta Szabó Zsófi.

Kovács Áron is válik

A LikeNews is beszámolt róla, hogy Kovács Áron és felesége, Gabriella 25 év után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. A párosnak ez alatt a negyed évszázad alatt számos hullámvölgyük volt s hiába próbálták rendbe tenni a házasságukat az végül nem sikerült.

Minden elsöprő szerelem volt

Pedig Áronék szerelme minden elsöprő volt: a páros 25 évvel ezelőtt ismerkedett meg, majd kilenc évvel később álltak oltár elé. Azt sosem tagadták, hogy alapvetően mindenben különböznek, az erős érzelmek azonban mindent felülírtak.

Két gyermekük született

Áronéknak két gyermekük született, a most 14 évese Máté és a 7 éves Luca, akik miatt a szülők mindent megtesznek azért, hogy békében rendezzék a válást. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Mádai Vivien, TV2