Várkonyi Andrea, a TV2 korábbi műsorvezetője beleszeretett egy dúsgazdag üzletemberbe.  Nemrég írtuk, hogy március 16-án a ferihegyi repülőtéren egy Mészáros Lőrinc és egy Várkonyi Andrea kinézetű embert láttak leszállni egy luxusgépről, ami éppen Dubajból érkezett haza. Nagy kérdés, hogy mit tudhat Várkonyi Andrea?

19 éve van képernyőn

A szegedi orvosdinasztia sarja, Várkonyi Andrea 2002-ben tűnt fel a TV2 képernyőjén a reggeli Tények műsorvezetőjeként. Nem sokkal később már a hétvégi esti Tényeket vezette, majd szerepet kapott a hétköznapi adásokban is. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Súgógépolvasó

Várkonyi Andrea televíziós karrierje sokáig a súgógép-olvasásban merült ki, vagyis hírolvasóként ő konferálta fel a riportokat a Tényekben. Ezen kívül semmit semmit sem lehetett róla hallani.

Bochkor Gábor-féle szerelem

Az ország akkor ismerte meg Várkonyit, amikor a sztárnak számító Bochkor Gábor párjaként írtak róla a lapok. Nem házasodtak össze, de élettársi kapcsolatban voltak. 2007-ben született meg közös lányuk Nóra. EZ IS ÉRDEKELHET: Itt kezdhet új életet szerelmével Várkonyi Andrea

Elhagyta a férjét

A Tények műsorvezetője eközben még Dr. Szilvay Attila felesége volt, igaz már nem éltek együtt. Várkonyi Andrea férjét megviselte a helyzet, a válási procedúra elhúzódott, ez fizikailag és lelkileg is sokat kivett az orvosból. Az sem könnyítette meg a helyzetét, hogy a Várkonyi-Bochkor duó sztárpárként többször feltűnt az újságokban, és nem sokkal a megismerkedésük után Andrea már várandós volt a rádióstól.

Bochkor Gábor nevével felépítette magát

Bochkor Gábor hírneve jól jött Várkonyinak, az ország első számú rádiósának farfizén bérelt helye lett a bulvárlapokban, hirtelen elkezdte érdekelni az embereket, ezt kihasználva elkezdte építeni a karrierjét. NE HAGYD KI! Gyurcsány Ferenc durván kiakadt Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea állítólagos dubaji útján – fotó

Mit tudhat Várkonyi Andrea?

Nagy kérdés, mit tudhat Várkonyi Andrea, hogy beleszeretett egy dúsgazdag milliárdos? Ha igazak az interneten terjedő hírek és Mészáros Lőrincnek köze lehet Várkonyihoz, akkor érdemes megnézni az esetleges kapcsolat az előnyeit.

Pénz, pénz és pénz

Az elsőszámú előny a pénz. Várkonyi gyakran dicsekedett nyilvánosan az állítólag magas intelligencia-hányadosával. Ha ez igaz, akkor könnyen kitervelhetett egy szerelemnek látszó pénzszerző hadműveletet. EZ IS ÉRDEKELHET: Havas Henrik Várkonyi Andrea eljegyzéséről: akkor most Mészáros Lőrinc lett a gyűrűk ura?

Vagyon, generációkon átívelő pénzmennyiség

A milliárdos vagyon akkora, hogy egy későbbi esetleges szakítás, válás esetén is milliárdok maradhatnak Várkonyinál, vagyis annyi pénzt kereshet, amennyit műsorvezetőként soha. Ezzel megalapozhatja gyermeke és unokái jövőjét.

Egykor orvosi diplomát szerzett

Várkonyi Andrea orvosi diplomát szerzett a Szegedi Egyetemen. Orvosként nem sokat dolgozott, a tudás mégsem vész el. A milliárdos üzletember bő 10 évvel idősebb Várkonyinál. A statisztikák szerint az 50-es évei közepén járó magyar férfiak többségének van valamilyen krónikus betegsége például magas vérnyomás vagy cukorbetegség. Egy ilyen helyzetben jól jön egy állandó orvos a háznál.

Álomnő

A 46 éves Várkonyi Andreáról hetente leírja valamelyik bulvárlap, hogy milyen gyönyörű. A milliárdos üzletember, lehet, hogy korábban gyakran látta őt a tévében és talán még álmodozott is róla. Most, hogy lehetősége lett megszerezni őt, nem tétlenkedett, összejött az álomnővel.

Ékszerek

A legtöbb hölgy imádja az ékszereket. Minél drágább és csillogóbb egy darab, annál jobb. Várkonyi Andrea pár hete a TV2 Mokkában nem győzte elegendően sokszor igazítani a haját, csak, hogy vegye már észre valaki a csillogó gyémántgyűrűt a kezén. Nem sokkal később a Blikk arról írt, hogy egy milliárdos üzletember megkérte Várkonyi kezét, a gyűrű pedig akár 20 millió forintot is érhet. IDE KAPCSOLÓDIK: Várkonyi Andreát tényleg eljegyezték, egy üzletember menyasszonya lett, itt a bizonyíték

20 milliós órabér

Egy gazdasági lap korábban kiszámolta, hogy Mészáros Lőrincnek akkor a vagyona lehet, hogy óránként 20 millió forintot keres. Bárkivel is él együtt, a szerencsés hölgynek anyagi gondjai biztosan nem lesznek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Várkonyi Andrea – Forrás: Youtube