Újabb örömhírről számolt be Sáfrány Emese! A légtornász és a párja, Hornyák Ádám nemrégiben jelentette, hogy szülök lesznek, ám most még nagyobb a boldogságuk, ugyanis eljegyezték egymást.

Az Instagramon tették közzé

Emese az Instagram-oldalán tett közzé egy fotót az eljegyzés utáni pillanatokról, ám a felhasználás engedélyköteles, ezért a linkre kattintva a légtornász közösségi oldalán lehet megtekinteni.

Romantikus lánykérés volt

Emese a Tényeknek mesélt arról, hogy milyen romantikus lánykérést hozott össze a párja. „Szuper szervezés, nagy meglepetés volt. Ádám a legkreatívabb módon oldotta meg, hogy ez életem legszebb emléke legyen. Elcsalt az ösküi kerektemplom belsejébe, ahol levetített egy filmet a közös emlékeinkről, majd egy szép beszéd keretében feltette a nagy kérdést: akarok-e életem végéig a társa lenni. Miután igent mondtam, kinyitotta a templom ajtaját, ami mögött ott álltak a szülők és édesapámtól is kikért, ahogy illik” – mesélte a várandós kismama. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kisfiút várnak

Emeséék több helyütt is azt nyilatkozták, hogy úgy érzik kislányuk lesz, ám néhány kommentelő azt írta a csinos kismamának, hogy a pocakja formájából arra következtetnek, bizony kisfiú érkezik. Nos, nagyon úgy fest, hogy a kommentelőknek lett igaza, ugyanis Emese és Ádám valóban kisfiút várnak.

Így tudták meg

Ezt pedig egy újabban nagyon divatosnak számító módszerrel tudták meg ők maguk is: egy eszközből konfettit lőttek fel, és annak a színéből következtethettek a baba nevére. „Végre megtudtuk, hogy kislányunk vagy kisfiunk lesz… A lufiból kék konfetti hullott ránk, így: kisfiunk lesz!” – írta közösségi oldalán a leendő anyuka.

Sokan ostorozzák a múltja miatt

“S mikor megszületik majd, milyen elképesztően büszke lesz anyuci munkásságára!” – írta egy kommentelő Emese közösségi oldalára. A légtornász már 8 éve maga mögött hagyta a felnőttfilmes múltját és hiába dolgozik sikeres vállalkozóként, valamint a magánéletben is révbe ért, mégis sok támadás éri.

Már nem foglalkozik vele

“Ez egy támadási felület, és a jövőben is az lesz. A múltamat eltörölni nem tudom, de már nem foglalkoztat” – mondta Emese a Borsnak. Hozzátette, hogy az ember addig nem tud a saját életével foglalkozni, amíg inkább másokéval van elfoglalva. EZ IS ÉRDEKELHET! Vasvári Vivien tisztázta az eljegyzéséről szóló pletykákat

Maga mögött hagyta

“Mindenkit érnek kritikák a közösségi média felületén, ezt teljesen kivédeni nem lehet. Az, hogy miként éltem az életem a múltban, nem tehetem meg nem történtté, de tudom, hogy ki tudtam lépni abból a szerepből, és a hátam mögött hagytam. Nem utolsó sorban tanultam belőle és most nem az az ember lennék, aki vagyok, ha nem jártam volna végig ezt az utat. Volt amikor fájt, hogy amiatt bántanak, hogy fiatalon és naivan rossz döntést hoztam, de túlléptem ezen…” – nyilatkozta Emese a Borsnak korábban.

Vegán életmódot folyat

Sáfrány Emese a közösségi oldalán számolt be róla, hogy várandóssága ellenére is marad a vegán életmódnál, azaz semmilyen állati eredetű ételt nem fogyaszt, de természetesen ha megkívánna mást is akkor a baba érdekében megenné. A légtornász megosztotta a tapasztalatait a követőivel. OLVASD EL! A várandóssága alatt sem szakít az életmódjával Sáfrány Emese

Ezeket a táplálékokat kerüli

“A táplálkozásom a várandósság előtt és most. Nagyon fontos számomra, hogy az úgynevezett TNT táplálkozást kövessem, ami annyit jelent, hogy teljesen a növényi táplálkozást tartom, azaz kerülöm az adalékanyagokat, a finomított dolgokat, mint a cukor és a szintén finomított lisztet. Magyarán nem eszem édességet” – írta Emese korábban a posztjában. 

Nem hiányzik neki az édesség

“Nem, egyáltalán nem… ennyi idő után eszembe sem jut enni csokit és semmi ilyesmit, a szervezet számára amúgy is haszontalan táplálék… akkor meg minek … szoktam mondani magamnak. Lényegében a cukrot a gyümölcsből viszem be és az nekem bőven elég” – folytatta a várandós kismama a bejegyzésben. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Sáfrány Emese- Forrás: Fem3