Mint ahogyan arról a LikeNews is a napokban beszámolt első gyermekét várja Sáfrány Emese és párja, Hornyák Ádám. A leendő szülők nagyon boldogok, akik most azt is megtudták, hogy kisfiuk vagy kislányuk lesz-e.

Már a 20. hétben jár

Emese már a várandóssága 20. hetében jár nemrégiben pedig a Hot! magazinnak elárulta, már régóta vágyott arra, hogy családot alapítson. Ez most élete legboldogabb időszaka, a légtornász pedig arról is beszélt, hogy párjával, Hornyák Ádámmal tavaly nyáron fogtak bele a babaprojektbe. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Még meg sem született a pici, de már a második gyerkőcöt tervezik

“Nagyon érdekesen alakul, hiszen szinte egybeesik Ádámmal a harmadik évfordulónk és a baba születésének várható napja. Mindketten 32 évesek vagyunk, boldogok lennénk, ha 35-tel bezárólag már kétszeres szülők lehetnénk” – mondta a Hot! magazinnak pár nappal ezelőtt Sáfrány Emese.

Így közölte párjával a jó hírt

Mint megírtuk Emese arról is beszélt, hogy semmi extra meglepetéssel nem készült annak kapcsán, hogy miként közli a jó hírt szerelmével, csak elé állt és bejelentette, hogy várandós. A sikeres légtornász bár sok rémtörténetet hallott a várandósággal és a szüléssel járó fájdalmakról, de ezeket igyekszik ignorálni és pozitív maradni.

Több barátnője is ráijesztett

“Sok barátnőm ijesztgetett, hogy hónapokon át hánytak, brutális rosszulléteik voltak. Ezzel szemben nekem semmi bajom, nagyon jól viselem. Az való igaz, hogy sokkal hamarabb elfáradok, nem tudok annyit dolgozni, mint a terhesség előtt, szétszórtabb vagyok, és nem tagadom, hisztisebb, érzékenyebb és feledékenyebb is” – mondta a légtornász, aki ugyanakkor nem kívánós, s étel-, illetve illatundora sincs.

Sokan ostorozzák a múltja miatt

“S mikor megszületik majd, milyen elképesztően büszke lesz anyuci munkásságára!” – írta egy kommentelő Emese közösségi oldalára. A légtornász már 8 éve maga mögött hagyta a felnőttfilmes múltját és hiába dolgozik sikeres vállalkozóként, valamint a magánéletben is révbe ért, mégis sok támadás éri.

Már nem foglalkozik vele

“Ez egy támadási felület, és a jövőben is az lesz. A múltamat eltörölni nem tudom, de már nem foglalkoztat” – mondta Emese a Borsnak. Hozzátette, hogy az ember addig nem tud a saját életével foglalkozni, amíg inkább másokéval van elfoglalva.

Maga mögött hagyta

“Mindenkit érnek kritikák a közösségi média felületén, ezt teljesen kivédeni nem lehet. Az, hogy miként éltem az életem a múltban, nem tehetem meg nem történtté, de tudom, hogy ki tudtam lépni abból a szerepből, és a hátam mögött hagytam. Nem utolsó sorban tanultam belőle és most nem az az ember lennék, aki vagyok, ha nem jártam volna végig ezt az utat. Volt amikor fájt, hogy amiatt bántanak, hogy fiatalon és naivan rossz döntést hoztam, de túlléptem ezen…” – nyilatkozta Emese pár napja Borsnak.

Nem fog titkolózni

Emese tisztában van vele, hogy egyszer a gyermeke is meg fogja tudni édesanyja múltját, de bízik benne, hogy egy olyan gyermeket fog nevelni, aki képes lesz elfogadni a múltját, valamint megérti majd, hogy egy botlás volt, amiből tanult és képes volt változtatni. “Én ma már úgy állok a tükör előtt, hogy büszke vagyok arra az emberre, aki vált belőlem” – mondta a légtornász a korábban a lapnak.

Kiderült a baba neme

Emeséék a napokban több helyütt is azt nyilatkozták, hogy úgy érzik kislányuk lesz, ám néhány kommentelő azt írta a csinos kismamának, hogy a pocakja formájából arra következtetnek, bizony kisfiú érkezik. Nos, nagyon úgy fest, hogy a kommentelőknek lett igaza, ugyanis Emese és Ádám valóban kisfiút várnak.

Így tudták meg

Ezt pedig egy újabban nagyon divatosnak számító módszerrel tudták meg ők maguk is: egy eszközből konfettit lőttek fel, és annak a színéből következtethettek a baba nevére. „Végre megtudtuk, hogy kislányunk vagy kisfiunk lesz… A lufiból kék konfetti hullott ránk, így: kisfiunk lesz!” – írta közösségi oldalán a leendő anyuka.

Itt a teljes poszt:

Bébibumm a magyar sztárvilágban

Az utóbbi időben hatalmas a bébibumm a sztároknál. Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta második gyermekét várja Hódi PamelaAda a harmadik babájával várandós, míg Tápai Szabina és Kucsera Gábor családja is bővül hamarosan. Néhány napja írtunk róla, hogy Cseke Eszter és S. Takács András is közölték a jó hírt: jön a második csemetéjük. Ha pedig mindez még nem volna elég, akkor Bereczki Zoltán és Bata Éva is bejelentették: szülők lesznek.

Kardos Eszter nemrég hozta világra a kislányát

Itt a LikeNews hírportálon is beszámoltunk róla, hogy a Barátok közt Vandája, Kardos Eszter nemrég hozta világra a kislányát, aki természetes úton 3015 grammal, valamint 50 centisen jött a világra és a Győrfy Zita nevet kapta.

Ne hagyd ki! Ő Ambrus Attila ritkán látott felesége! Réka 20 évvel fiatalabb nála, mégis nagyon boldogok – fotó

Titokban A Dal műsorvezetője is apa lett

Itt a LikeNews hírportálon írtuk meg, hogy elképesztő örömhírről számolt be a közösségi oldalán Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie. A Dal 2021 műsorvezőjének ugyanis néhány héttel ezelőtt, a legnagyobb titokban megszületett a kislánya, aki a Léna Hanga nevet kapta. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Sáfrány Emese, TV2