Már a szigetszentmiklósi buszmegállóban sem stimmelt valami. A 20 éves rabló odalépett egy fiatal sráchoz, kést vett elő és cigit követelt tőle. Ezt követően a támadó is felült a buszra, a srác melletti ülésre pattant, majd tovább zaklatta a fiút, ütögetni kezdte majd hallgatásra szólította fel. A rémült utasnak sikerült kiszabadulnia, gyorsan leszállt a buszról és hívta a rendőrséget.

Már a buszmegállóban zaklatni kezdte

Egy szigetszentmiklósi megállóban szemelte ki áldozatát a helyi férfi november 23-án délelőtt. Odament egy buszra várakozó fiatalemberhez, a zsebéből előrántott egy kést és azzal hadonászott felé, miközben a cigarettáját követelte.

A buszon is fenyegetőzött

A férfi a fenyegetés hatására átadta a dohánytárcát, ám támadója nem elégedett meg ennyivel. Amikor felszálltak a Budapest felé közlekedő járatra, a férfi a buszon tovább fenyegette, a mobiltelefonját akarta megszerezni.

Ütötte az utast a buszon

A sértett mellé ült és a lábát ütögette, majd miután nem kapta meg, amit kért hallgatásra szólította fel. A megrémült utasnak sikerült leszállnia a buszról, majd értesítette a rendőrséget. 

Ez is érdekelni fog:

Rástartoltak a nyomozók az ügyre

A nyomozók a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. A helyszínen szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki és egy napon belül azonosították a rablás feltételezett elkövetőjét.

Pesten fogták el

Mivel a férfit első körben nem találták, a rendőrök ellene elfogatóparancsot adtak ki. Nem sokáig körözték, a Készenléti Rendőrség munkatársai késő este Budapesten elfogták, majd átadták a szigetszentmiklósi zsaruknak. A 20 éves férfit kihallgatták, aki tettét részben beismerte.

Rablás miatt van őrizetben

B. Erikkel szemben -őrizetbe vétele mellett- a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Akár nyolc évet is kaphat

Ha a 20 éves fiatalembert a bíróság rablás miatt elítéli, akkor három, ha a késes fenyegetés miatt felfegyverkezve elkövetett rablásnak minősítik a cigikérését, akko akár nyolc évet is kaphat.

Ezeket is olvasd el!

Kiemelt kép: illusztráció