A pár napja leadott éves beszámoló szerint a korábbi „központi” Vajna-cég, az AV Investment tulajdonosa több mint 37 millió dollárt, azaz nagyjából 11,6 milliárd forintot vett ki a vállalatból – írja cikkében a G7, amely Andy Vajna bőséges és szövevényes hagyatékát vizsgálta meg közelebbről. A tranzakció haszonélvezője Vajna Tímea lehet.

A G7 friss anyaga most újabb mozgásokat rögzít a témában.  Például azt, hogy május közepe óta már nem közvetlenül Vajna Tímea a tulajdonosa annak a több tízmilliárd forintnyi cégvagyonnal rendelkező AV Perfect Kft.-nek, amit férjétől, a néhai Andy Vajnától örökölt – számolt be a G7 információi alapján a 24.

A társaság ugyanis egy frissen alapított Las Vegas-i céghez került, amiről túl sokat nem lehet tudni, mindössze annyit, hogy a két vezetője Vajna Tímea és Samuel Russell Falconello. „Emellett a magyar cégbírósághoz leadott iratokból az is kiderül, hogy a VMT Holdings nem adásvétellel szerezte meg az AV Perfectet, hanem Vajna Tímea nem vagyoni hozzájárulásként adta a cégnek. Ez arra utal, hogy legalább részben ő lehet az új Las Vegas-i társaságnak is a tulajdonosa.