Mint ahogyan azt nemrégiben a LikeNews is megírta, alig öt év házasság után válik Szabó Zsófi és a férje. Erről a műsorvezető a közösségi oldalán adott hírt, illetve az RTL Klub Reggeli műsorában is beszélt a különválásuk részleteiről. Ezt követően nem sokkal pedig bombaként robbant a hír, hogy az ország másik népszerű és egyben nagyon csinos műsorvezetője, Mádai Vivien is válik a gyermeke apjától. Az utóbbi időben mint két műsorvezető látványosan lefogyott, mindennek vajon köze lehet a válással járó stresszhez?

Zsófiéknak néhány éve volt az álomesküvőjük

Mint megírtuk Szabó Zsófiék álomesküvője akkor bejárta a médiát, a Blikk például percről percre tudósította a hetedhét határra szóló lakodalom részleteit. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Boldognak tűntek

Ezt követően a páros háza tájáról csak boldog hírek érkeztek, sőt időközben megszületett a kisfiuk, Mendel is, így joggal hihettük azt, hogy ő tényleg egy igazi álompár. Ám nagyon úgy néz ki, hogy valami mégis félresiklott, ugyanis Zsófi nemrégiben a következőket írta a közösségi oldalán: „Ma reggel elmondtam, milyen időszak van mögöttem. Nem volt könnyű. Sem megélni, sem kimondani, elmondani pedig végképp nem. Zsoltival különváltak az útjaink, de továbbra is közös a legfőbb célunk: a kisfiúnkat boldoggá tenni”

Sokáig magában tartotta a gondjait, anyukája előtt is titkolta

Sokáig magában tartotta a gondjait, egyedül akarta rendezni. Csak ő és Zsolti tudtak arról, válságba került a kapcsolatuk. Zsófi a barátai és még az anyukája elől is sokáig titkolta, hogy baj van, csak nemrég mondta el a szeretteinek, hogy különválnak. Pálma asszony mindenben támogatja, most sokat is van Zsófival és a picivel, de még a testvére, Gyuszkó is erősíti lelkileg a nővérét, nagyon összezárt a család” – árulta el Zsófi egyik ismerőse nemrégiben a Blikknek.

Még nem adták be a válópert

“Egyelőre nem adták be a papírokat. Csendes, békés válást szeretnének, úgy tűnik, nem lesz gond se az anyagiak, se a gyermekük felügyeletét illetően, mindenben meg tudnak majd egyezni, ahogy a közös cégüket is együtt vezetik tovább. Jó maradt a viszonyuk, sok időt töltenek hármasban, és így is tervezik, szeretnék közösen nevelni Mendelt, mert érte mindketten mindent megtesznek.” – mondta az ismerős a lapnak.

Nemrég Puzsér Róber fogalmazott meg éles kritikát Zsófiék válását illetően

Szintén itt a LikeNews hírportálon számoltunk be arról, hogy Puzsér Róbert alaposan beleállt Szabó Zsófiba. Puzsér Róbertről tudjuk, hogy nem rejti véka alá a brutálisan őszinte véleményét, nem volt ez mos sem másként, amikor a Hírklikk hasábjain állt bele a válásra készülő Szabó Zsófiba. „Csak engem zavart az, ahogy Szabó Zsófia az elképesztően nagy boldogságával körbehaknizta a bulvármédiát, és mindenkinek elmagyarázta, milyen is egy jól működő párkapcsolat, ahol minden pillanatban szeretet, bizalom, vágy és szenvedély veszi őt körül, s ahol választottjával mámorosan lovagolnak a naplementébe? Aztán elválnak. Már nem olyan bőbeszédűek, hisz mégiscsak a magánéletükről van szó. Kinek mi köze hozzá?

Ez a problémája

“Akkor most leírom, hogy mi a problémám ezzel. Szabó Zsófia egy ünnepelt celebritás: döntései emberek százezreinek képeznek példát és referenciát. Szabó Zsófia és partnere előadták a tökéletes párkapcsolatot, hogy mindenki rosszul érezze magát, akinek problémái vannak otthon, aki az élete társával feszült vitákat folytat, hisz íme a példa arra, hogy lehet ezt másképp is csinálni! Majd elválnak, hiszen ezt nem lehet másképp csinálni.” – írta Puzsér Róbert.

Hamis elképzelések

“Ha az a kérdés, hogy az emberek miért érzik rosszul magukat a tökéletlen és esendő társuk mellett, a válasz pofonegyszerű: azért, mert elképzelt boldogságukhoz bulvárlapokból és kereskedelmi tévéműsorokból, Danielle Steel-regényekből és romantikus komédiákból merítik a velejéig hazug referenciát.” – fogalmazott a megmondóember. A LikeNews Szabó Zsófi válásával kapcsolatos híreit itt találod!

Zsófi nagyon lefogyott

Bár Zsófi már korábban is rengeteget fogyott, az utóbbi időben a futástól még vékonyabb lett. Az, hogy ennek bármi köze van-e a válással járó stresszhez nem tudni, de annyi biztos, hogy a csinos műsorvezető a szexi idomait, most izmokra cserélte, ami egyébként nem áll neki rosszul, de sok rajongó aggódását fejezte ki a közösségi oldalakon. „Már nagyon sovány vagy Zsófi, ne fogyj tovább” – írta például az egyik kommentelő, Zsófi ezen fotójához.

Mádai Vivien nem sokkal Zsófi után jelentette be a válását

Itt a LikeNews hírportálon beszámoltunk Mádai Vivienék válásáról is. A műsorvezető néhány napra rá, hogy Szabó Zsófi válásának híre után közölte: az ő házassága is megromlott. A Mokka műsorvezetője február 3-án reggel jelentette be, hogy gyermeke édesapjával elválnak az útjaik. Rövid időn belül ő a második, hiszen néhány nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Szabó Zsófiék is válnak.

Meghatározó szakasz

„Életem egy meghatározó szakasza most véget ért. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de mostantól külön utakon folytatjuk tovább. Tesszük mindezt a legnagyobb barátságban és békességben, közös gyermekünk érdekében, aki mindkettőnk számára a legfontosabb. A magánéletemmel kapcsolatban többet nem szeretnék megosztani, kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben” – nyilatkozta akkor Mádai Vivien a tenyek.hu-nak.

2014-ben házasodtak össze

Mádai Vivien 2011-es házassága mindössze 8 hónap után véget ért, ezt követően talált rá az új szerelem, Zoltánnal pedig 2014-ben kötötték össze az életüket, egy közös gyermekük is született, Zénó.

Kevés idejük jutott egymásra

Vivienék 2016-ban azt nyilatkozták, hogy amióta megszületett a kisfiuk, azóta jóval kevesebb idejük jut egymásra. Vivien akkor azt mondta, sokszor hullafáradtnak érzi magát az éjszakázástól. Azóta öt év telt el.

Kapcsolódó:

Vivien is nagyon sokat fogyott

A csinos műsorvezető a formálódás tekintetében talán hasonló utat járt be, mint Szabó Zsófi, hiszen amikor annak idején megismertük még kerekdedebb formákkal bírt. Ám ezt követően Mádai Vivien látványosan átalakult és csinosabb volt, mint valaha, ám a műsorvezető az utóbbi időben még több kilót leadott. Mádai Vivienről itt érhető el friss fotó.

Erről beszélt egy közeli ismerőse

Egy közeli ismerős a közelmúltban arról beszélt: Mádai Vivi látványosan lefogyott az utóbbi időben, ami nem csak a rendszeres edzéseknek volt köszönhető. Vivien mindig ügyel arra, hogy kifele azt mutassa, minden rendben van. Tudni lehet: a műsorvezetőnő jógázással edzi a testét és a lelkét, írja a Bors.

Párhuzam a két műsorvezetőnő házassága és válása között

A két műsorvezető házassága pedig nem csupán a végében hasonlatos: mindketten fiatalon megtalálták meg a szerelmet egy-egy jó kiállású, befolyásos férfi oldalán. Minden úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva; esküvő, gyermek, hatalmas közös ház, vidám, mosolygós családi képek… aztán egyik pillanatról a másikra minden darabokra hullott – idézi fel a párhuzamokat a Metropol.

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szabó Zsófi – Mádai Vivien, RTL Klub – TV2 – LikeNews montázs