Közel 23 év után befejeződtek a csatorna egyik meghatározó napi sorozatának forgatásai, kiürült a Mátyás király tér.

Több mint két évtized

A LikeNews.hu hírportál még november végén számolt be róla, hogy több mint két évtized után véget ér a Barátok közt. Mint akkor megírtuk a sorozat fénykorában volt, hogy kétmillió néző is a képernyő elé ült, hogy kövesse a Berényi család és szomszédaiknak életét. Azonban egy időben a sorozat már nem hozta a várt nézettségi számokat, de ettől függetlenül még mindig van egy biztos rajongói bázisa. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Leforgatták az utolsó részt

A napokban pedig leforgatták az utolsó epizódot is, ami valamikor a nyáron kerül majd adásba. EZ IS ÉRDEKELHET: Itt vannak a Barátok Közt legdrámaibb halálesetei: az írók a lehető legsokkolóbb módon varrták el a szálakat – videók

Ennyi volt

Köszönjük, mára ennyi! – olvasható minden napi forgatókönyv végén, ám az utolsó forgatás zárásaként ez áll: vége a 10.xxx. résznek, vége a Barátok közt első 23 évének… A színészek és a közreműködők számára lezárult egy legendás korszak. A nézők azonban még nyár közepéig nyomon követhetik a Barátok közt történetét, mely sok fordulatot és meglepetést tartogat.

A búcsú pillanatai:

1998-ban csendült fel először a főcímdal

1998-ban csendült fel először a sorozat főcímdala, amikor a Berényi család megérkezett a Mátyás király térre. Az elmúlt több, mint két évtizedben a Barátok közt történelmet írt: többmilliós nézőközönséget ültetett a televíziók elé, generációk nőttek fel rajta. NE HAGYD KI! Ezt nem hiszed el: Felnőttfilmes múltjáról vallott a Barátok közt sztárja, mindenki Vili bácsija

Több mint 10000 epizód

Magyarországon napi sorozat nem élt meg ilyen kort, jóval több mint 10000 epizódot; jelentősége elvitathatatlan a hazai televíziózás történetében, de nemzetközi szinten is kuriózumnak számít.

Laci, Vili bácsi és Nóra, azaz Tihanyi Tóth Csaba, Várkonyi András és Varga Iza a kezdetektől a sorozat szereplői voltak:

Profi, lelkiismeretes munka

„Büszkék vagyunk arra, hogy majd’ 23 éve részesei vagyunk a nézők mindennapjainak. Ahogy a sorozat alapítója, Kalamár Tamás fogalmazott: a Barátok közt televíziózás Szabó családjává vált. Köszönjük a csatornának, hogy ilyen hosszú időn keresztül kiállt mellettünk, az összes szereplőnek és közreműködőnek pedig az évtizedeken át tartó, profi és lelkiismeretes munkát. Hálásak vagyunk a rajongóknak, amiért ilyen elkötelezetten kísérik figyelemmel a Mátyás király tér lakóinak életét” – mondja Ondruss Ilona, a Barátok közt kreatív producere. HOPPÁ: Bosszúból szivárogtathatta ki valaki a Barátok Közt befejező részeinek a történetét

Még nem jött el a végleges búcsú

A végleges búcsú ideje azonban még nem jött el, a nézők hónapokig követhetik a történetet. Rengeteg izgalmat rejt a kedvencek sorsa; meglepő, fordulatos, megdöbbentő, vagy épp megnyugtató befejezés várható, és több rég látott ismerőssel is találkozhatunk.

Milyen fordulatok jönnek a végére?

Ám azt még talán senki sem tudja, hogy pontosan milyen fordulatokkal ér véget a történet: siker, csőd, szakítás, szerelem, gyermekáldás, halál, családi megbékélés vagy örök harag? Ahogy a nagy nemzetközi produkciók a befejezéshez több alternatívát készítenek, a Barátok közt esetében is csak a legutolsó pillanatban, a vágószobában dől el, hogy mi kerül a közönség elé. Nyáron minden kiderül. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép és belső képek: RTL Klub Sajtó