Tóth Andinak végképp elege lett abból, hogy mindenki csak kihasználja őt. Az énekesnő most úgy döntött, hogy a művészetén keresztül igyekszik visszavágni azoknak, aki folyamatosan csak bántják. Döntéséről és a miértekről most a Mokkában beszélt.

Úgy érzi mindenki csak kihasználta

Tóth Andi az elmúlt években azt érezte, hogy mindenki csak kihasználta őt: úgy véli, hogy sokszor mások kedvéért tett meg dolgokat, idén azonban változtat ezen és csak magával fog majd törődni, árulta el a Mokka szerdai adásában.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ismeretlenül is rengetegen bántják

Az énekesnőnek egyáltalán nem esik jól, hogy ismeretlenül is rengetegen bántják, éppen ezért úgy határozott, hogy a művészetén keresztül igyekszik visszavágni az őt ócsárlóknak. „Nyolc dalt írtam, amik nagyjából kéthavonta fognak kijönni, és mindegyik dalnak olyan lesz a stílusa, mint a mostani legújabb dalomnak” – árulta el a Mokkában Andi, aki Mádai Vivien kérdésére elárulta, hogy betelt nála a pohár.

Betelt a pohár

„Már rég betelt nálam a pohár, csak most jutottam el oda, hogy én kezdem berakni azokat a cseppeket mindenki más poharába. Felveszem a kesztyűt! A tavalyi év volt az utolsó csepp a pohárban, mert nálam nagyon nehezen telik be a pohár, de elég volt” – fogalmazott az énekesnő. EZ IS ÉRDEKELHET: Tóth Gabi reagált arra, miszerint megalázta Tóth Andit – Most elmesélt mindent – videó

Andi új klipjét itt lehet megnézni:

A napokban Herceg Dáviddal is kijött egy közös dala

Maga mögött hagyta a múltat

Az énekesnő úgy érzi most levetkőzte teljesen a múltat: sokkal visszafogottabban öltözködik, sőt az új klipjében sincs kisminkelve, a haja sincs belőve. „Azt akartam, hogy a Tóth Andit lássák. Az nem a parkos-bikinis, csak az a dal megkívánta azt a jelenséget. Az is én vagyok, mert ha elmegyek strandra, bikiniben vagyok, de egyébként az a hétköznapi Tóth Andi, akit a klipemben látnak” – árulta el az énekesnő. KAPCSOLÓDÓ: Pszichológus segítségét kellett kérnie Tóth Andinak – az énekesnő elárulta, hogy miért

A Mokka teljes videóját itt nézheted meg:

Pár hete Lilunak mesélt el döbbenetes dolgokat a fiatal énekesnő

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta  Tóth Andi Lilu műsorában, a Lilulandnak egyik legújabb epizódjában beszélt a magánéletéről, ahol az is szóba került, hogy vajon Andit miért bántják ennyien, sőt az X-Faktor megnyerését követő időkről is beszélt az énekesnő.

Az X-Faktor

Mint ismert Tóth Andi az X-Faktor ötödik szériáját nyerte meg, nemrégiben pedig a Sztárban Sztár műsorának második helyezettjeként láthattuk. A két műsor között eltelt időben bár Andi nem tűnt el a köztudatból, de rendre nem a hangjával, sokkal inkább a szexi képeivel került előtérbe. Kiderült, hogy a fiatal lánynak nem is igazán volt fellépése, s hiába harangozza be az új dalait, az valahogy sokkal kevésbé érdekel mindenkit. Lilunak pedig arról is beszélt, hogy ha vállalt is koncertet az elmúlt években, akkor azt jóval áron alul tette. NE HAGYD KI! Tóth Andi elárulta, hogy foglalt-e a szíve: azt is elmondta, mi fontos számára egy párkapcsolatban

A karantén előtt sem volt fellépése

A fiatal énekesnő most a Liluland legújabb epizódjának vendége volt, ahol számos kérdést érintve például a karrierjéről is beszélt. Az énekesnő kifejtette, hogy számára a karantén időszak nem sok változást hozott, ugyanis már évek óta nincs fellépése. “Nekem eddig se volt fellépésem. 17-18 éves voltam, amikor megszakadt a kapcsolatom az akkori menedzsmenttel, aztán jött a mélypont és nem szerveztek nekem semmit, sőt, volt, aki direkt keresztbe tett nekem és azt mondta, hogy a Tóth Andi nem vállal fellépést. Volt néhány fellépésen, de öt nyaranta, és jóval áron alul is mentem el”– mondta Tóth Andi a műsorban Lilunak. A LikeNews Tóth Andival kapcsolatos cikkeit itt éred el.

Még csak 15 éves volt volt, amikor bekerült a forgatagba

A fiatal énekesnő arról is mesélt az adásban, hogy amikor belecsöppent a zenei világba, akkor még csak 15 éves volt. S hiába volt hihetetlenül tehetséges, hiába nyerte meg a tehetségkutatót, már akkor rengeteg bántást kapott. Volt, aki egész egyszerűen le “büdös román cigány kurv*zta. KAPCSOLÓDÓ: Tóth Andi: nem volt ritka, hogy le “büdös kurv*ztak”

Lilu nem akart hinni a fülének

Ezen persze Lilu alaposan felhúzta a szemöldökét, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy valaki egy 15 éves, gyakorlatilag kislánynak ilyet mondjon. Az énekesnő azt is elmondta, hogy akkoriban ebből nem túl sokat fogott fel: akkor volt együtt az első szerelmével, talán emiatt könnyebben vészelte át ezeket a szituációkat, ám a szakítás után érezte először azt, hogy most teljesen egyedül van. Arról is beszélt, hogy akkoriban nagyon komoly mélypontja volt, pszichológushoz is járt, és ekkor még mindig csak 17 éves volt.

Nemrég Tóth Gabival csapott össze a neten keresztül

Itt a LikeNews hírportálon számoltunk be róla, hogy a két énekesnő a közösségi média felületein keresztül csapott össze. A bomba egy titkos Facebook csoportban posztolt kép miatt robbant ki. Tóth Gabi és Tóth Andi vitájáról itt olvashatsz még!  

Ment az adok kapok

Mint ismert Gabi ezen a felületen keresztül tette szóvá Andinak, hogy, amit az Instagram oldalára posztol az nem biztos, hogy jó példa az őt követő fiatal generációnak. Persze ebből napokig tartó adok-kapok keletkezett, Andi nem hagyta magát és Gabi sem hagyta szó nélkül Andi reagálását. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tóth Andi – Forrás: YouTube