Mint ahogyan azt a napokban a LikeNews is megírta elkapta a koronavírus fertőzést Szabó Ádám és Tóth Andi is. Persze kommentelői körökben azonnal megindultak a találgatások, hogy vajon a két énekes megint összemelegedett-e és egymást fertőzték-e meg, ám most Ádám minden kétséget eloszlatott a kérdést illetően.

Szabó Ádám két napja jelentette be, hogy beteg

Mint megírtuk Szabó Ádám két nappal ezelőtt a közösségi oldalán tudatta a hírt, hogy megfertőződött a koronavírussal, majd tegnap Tóth Andi is Instagram felületén számolt be róla, hogy beteg lett. A rajongóknak persze nem kellett sok, hogy elkezdjenek konspirálni azt illetően, hogy vajon a két zenész egymást fertőzhette-e meg. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Beindult a pletyka áradat

“Tóth Andi és Szabó Ádám újra összejöttek? – írta egy kommentelő, fedezte fel a Ripost. “Ki, kinek adta át a vírust? Nagyon gyanús…” – tették fel kérdéseiket a hozzászólók, ám nagyon úgy néz ki, hogy a dolognak nincs alapja.

Ádám most tisztázta a kérdést

Mindezek kapcsán ugyanis Ádám most a Blikknek szólalt meg, az énekes elmondta, hogy ezek a pletykák bizony alaptalanok. “Hallottam, hogy egyesek azt gondolják, hogy Andi tőlem kapta el a covidot, amin én csak őszintén nevetni tudok. Semmi nincs köztünk Andival! Az egy dolog, hogy ott voltunk Jolika néni temetésén, de azóta nem találkoztunk egymással. A temetésen is direkt tartottuk egymástól a távolságot és nem azért, mert szakítottunk, hanem azért mert be kellett tartanunk a szabályokat, ami a távolságtartásra is vonatkozott.” – mondta el a lapnak az énekes. IDE KAPCSOLÓDIK: Érdekes: a kommentelők szerint felettébb gyanús, hogy Tóth Andi és Szabó Ádám egyszerre kapták el a koronavírust

Biztos, hogy nem egymástól kapták el

“Biztos, hogy nem egymástól kaptuk el a vírust. Én továbbra is a szinglik táborát gyarapítom, csakúgy, mint Andi, már amennyire tudom. Amúgy senkinek nem kívánom ezt a betegséget, mert nagyon rossz. Változó az állapotom, tegnap este nagyon lázas voltam, most csak hőemelkedésem van, de nagyon fájnak az ízületeim.” – árulta el a zenész a lapnak.

Mindketten ott voltak Szilágyi István özvegyének temetésén

Bár Ádám beszélt arról a lapnak, hogy mindketten részt vettek Szilágyi István özvegyének a temetésén, ahol tartották is a kötelezően előírt távolságot, mindezek ellenére könnyen előfordulhat, hogy akár – ha nem is egymástól – de ott kaptál el a betegséget.

Ádám viszonylag jól van

Szabó Ádám egyébként a korábbi Instagram bejegyzésében arról ír, hogy jól van, a hátában és a hasában érez eső, égető fájdalmat és köhög, de szerencsére csupán ennyi. “Viszont kérlek Titeket, hogy akik ezt a vírust nehezebben vészelik át és sokkal rosszabb állapotban vannak, nekik szurkoljunk és kívánjunk nekik nagyon sok erőt és kitartást!”

Úgy érzi egész jól megúszta

Ő maga úgy érzi, hogy megúszta, viszont mint mondja rengetegen vannak kórházban, nekik kell most nagyon az erő é a hit. Kitartást mindenkinek, vigyázzunk egymásra, ez nem játék! 10 nap minimum itthon pihi, de úgyis jelentkezem, liveozom is majd+ zenét is kaptok! Szeretlek Titeket!” – zárja sorait Ádám. EZT IS OLVASD EL! Aggódnak a rajongók Szabó Ádámért: Vajon mi az oka annak, hogy ilyen sokat beteg?

Arra kér mindenkit, hogy vegye komolyan

Ádám már elhatározta, hogy ő mindenképpen beoltatja magát, de szeretné, ha mindenki más is komolyan venné a járványhelyzetet. “Tényleg vegye mindenki komolyan, mivel úgy veszem észre, hogy a vírus nem válogat! Be fogom magam oltatni. Nem fogok ezzel várni, úgy gondolom, hogy nagyon fontos lesz, hogy beoltassuk magunkat” – jelentette ki korábban az énekes, akinek az oltása most betegsége miatt biztosan csúszni fog valamennyit.

Aggódnak érte a rajongók

Miután a zenész bejelentette, hogy elkapta a fertőzést a rajongók aggódni kezdtek, ugyanis a , a Sztárban Sztár hetedik szériájának győztese mostanában feltűnően sokat betegeskedik, testileg és lelkileg is nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Január végén, szinte egyik napról a másikra, súlyos vesegyulladást kapott. KAPCSOLÓDÓ: Aggódnak a rajongók Szabó Ádámért: Vajon mi az oka annak, hogy ilyen sokat beteg?

Durva görcsei voltak

Borzasztó alhasi görcsei voltak, Ádám már-már azt hitte, túl sem éli a fájdalmat. Egy nappal később az orvos megállapította, hogy begyulladt a veséje és antibiotikum-kúrát írt fel. Ez annyira legyengítette, hogy folyamatosan feküdt, máshogy nem is volt ereje, írja a Ripost.

A Sztárban Sztár alatt elment a hangja

A Sztárban Sztár alatt pedig az énekesnek elment a hangja, igaz, azért mert egy nagyon kemény feladatot vállalt be, Chester Benningtont kellett utánoznia, ami egy roppant torokgyilkos feladat. „Számomra az is csoda, hogy most tudok veled beszélgetni, mert az első próba után elment a hangom. Pihentetni is kellett. Akkor nagyon megijedtem, hogy ez nem fog sikerülni, de ahhoz képest szerintem nagyon jól sikerült” – mondta akkor Szabó Ádám a lapnak.

Aggódó kommentek

„Nagyon vigyázz magadra, sokat vagy beteg, az immunrendszered nem jó.” „Ádám gyógyulj meg, nemrég a veséddel volt baj, nem lesz egy így jó.” „Miért vagy ilyen sokat beteg?” – Ilyen és ehhez hasonló kommenteket kapott most a zenész, aki egyik legújabb Instagram sztorijában a nemrég bejelentett korlátozásokra reagálva azt üzeni mindenkinek, hogy tartsanak ki.

Egy fiatal zenésztársa koronavírusban hunyt el

Mint arról a LikeNews is beszámolt az énekes egy zenésztársa nagyon fiatalon 28 évesen hunyt el koronavírusban. Ádám korábban a Borsnak monda el, hogy fiatal barátjának semmiféle alapbetegsége nem volt.

Gyenge volt az immunrendszere

“Szegénynek gyenge volt az immunrendszere, és nem bírta a teste a fertőzést” – nyilatkozta akkor Ádám.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tóth Andi – Szabó Ádám – Forrás: TV2 – LikeNews montázs