Mint ahogyan arról már korábban a LikeNews is hírt adott Nádai Anikó Weisz Fanni exével, Hajmásy Péterrel kezdett el randizni azt követően, hogy Péter és Fanni szakítottak. Sőt, mi több Anikó korábbi párja, Gergő mos Weisz Fannival alkot egy párt.

Sokáig nem posztoltak közös képet

Míg Fanni és Gergő nyíltan vállalták az utóbbi hónapokban a kapcsolatukat, sőt nagyon úgy tűnik, hogy össze is bútoroztak, addig Anikó és Péter szerelmét csak sejteni lehetett, ugyanis közös képet nem osztottak meg. Ennek ellenére szemfüles rajongók kiszúrták, hogy a felek gyakran posztolnak ugyanarról a helyszínről. A Blikknek pedig pár hete egy olvasó küldött néhány fotót, amin a páros látható, mégsem erősítették meg egyből, hogy igazak a hírek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Vallomás

Eddig! Anikó ugyanis nemrégiben közzétett egy fotót, amin Péterrel látható és ami valójában egy szerelmi vallomás. Anikó a posztban arról ír, hogy eleinte nagyon szürreális volt az egész, az amit éreztek egymás iránt. A csinos műsorvezető arról vall az írásban, hogy kaptak ők hideget és meleget is, ám az szerencsére azt is sokan észrevették, hogy Anikó mennyire kiegyensúlyozott és boldog. Anikó posztja itt tekinthető meg.

Nehéz hónapokat tudhat maga mögött Anikó

Anikó egyébként nagyon nehéz hónapokat tudhat maga mögött. Ahogyan azt a LikeNews is megírta a csinos tévést nemrégiben sürgősen műteni kellett, ugyanis méhnyakrák megelőző állapotot diagnosztizáltak nála. IDE KAPCSOLÓDIK: Nádai Anikó újra jelentezett: kiderült, méhnyakrák miatt kellett azonnal műteni a műsorvezetőt

Anikó akkor a közösségi oldalán osztotta meg a történetét

“Sokat gondolkoztam megírjam-e ezt a posztot. Mint tudjátok ez az év nem kímél….Pozitív vagyok és szeretnék is maradni. Próbáltam és próbálom felhívni a figyelmet az egyik legalattomosabb betegségre, annak megelőzésére, hogy el kell menni szűrésekre, hiszen ha időben észlelik az esetleges problémát akkor még van esély a gyógyulásra. Még ebben a kaotikus helyzetben is mindent meg kell tenni. Holnap meg fognak műteni. Nem volt tünet és nem is gondoltam arra, hogy velem is megtörténhet. Meg fogok gyógyulni, tudom, időben vagyok, mégis félek. Nem sajnáltatni akarom magam! Segíteni szeretnék! Ha már egy valakihez eljut az üzenetem, megérte…” – írta akkor a posztjában a tévés.

Nem kímélte a 2020-as év

Mint ismert Anikó nagyon nehéz időszakon van túl, ugyanis tavaly tavasszal vesztette el az édesanyját s bár úgy tűnt kezd minden helyrejönni most mégis újabb nehézséggel kell megküzdenie a műsorvezetőnek.

Nem hagyja el magát

Anikó akkor a Blikk megkeresésére már korábban elmondta, hogy nem hagyhatja el magát, hiszen édesanya. – Az biztos, hogy ilyenkor minden átértékelődik, a tárgyak, a dolgok értéktelenné válnak. Nem értettem, miért velünk történik ez. Az egy nagyon fontos üzenet mindenkinek: ha bármilyen, akár csak aprócska jele is van annak, hogy valami nincs rendben az ember egészségével, akkor azonnal ki kell vizsgáltatnia magát – nyilatkozta korábban lapnak Nádai. IDE KAPCSOLÓDIK: Túlesett a műtéten Nádai Anikó:”„Már ébren vagyok. Hamarosan jelentkezem!’

Nem volt előjele a betegségnek

Anikó a közzétett bejegyzésében azt írta hogy a betegségének semmi előjele nem volt, azonban a szervezete így utólag belegondolva mégis csak folyamatosan jelezte, hogy valami nem stimmel. Hullott a haja, bőrproblémái voltak, illetve egyéb egészségügyi gondokkal is küzdött. Érezte, hogy valami nincs rendben, ezért több kivizsgálásra is elment hogy kiderüljön, mi lehet a baj.

A szövettan eredményére vártak

Anikó miután átesett a beavatkozáson a szövettan eredményére várt, amikor az megérkezett közösségi oldalán osztotta meg a jó híreket: . “Megjött a szövettan eredménye. Nagyon boldog vagyok. A műtét sikeres volt! Hálás vagyok mindenkinek aki gondolt rám és szurkolt értem!” – írta korábbi posztjában Anikó. IDE KAPCSOLÓDIK: Megérkezett Nádai Anikó szövettanának az eredménye

Aggódott, hogy lehet-e még gyermeke

Anikó nagyon aggódott, hogy betegségét követően lehet-e még gyermeke, ugyanis a az egyik szövődmény a meddőség, ám kiderült, hogy a csinos tévés a jövőben vállalhat még gyermeket. „Nincs akadálya, hogy újból teherbe essek! Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha még az anyaság előtt állnék, mit éreztem volna akkor ebben a helyzetben” – nyilatkozta nemrégiben Anikó. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Nádai Anikó – Forrás: RTL Klub Sajtóklub