Elképesztő örömhír! Első közös gyermekét várja Bereczki Zoltán és Bata Éva. A színésznő úgy tűnik már túl is van a várandósságának első szakaszán, a picit az év második felére várják.

Igaz a hír

“Valóban igaz a hír. Mindenki nagyon boldog és mindenki nagyon jól van” -mondta el a Blikknek Ferenczi Orsolya, Bereczki Zoltán menedzsere, részleteket azokban nem közölt, illetve Éva és Zoli sem szerette volna kommentálni a lap értesüléseit. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A Centrál Színházban szerettek egymásba

A lap azonban színházi körökből úgy tudja, hogy már jó ideje sugdolóznak arról, hogy a pár gyermeke még idén megérkezik. Bereczki Zoltán és Bata Éva szerelme a Centrál Színházban kezdődött, az Igenek és nemek előadásának próbáin melegedtek össze. Egy a színházhoz közeli informátor szerint pedig már csak idő kérdése volt, hogy a páros családot alapítson.

Teca, a kocsmáros

Bata Évát A mi kis falunk című sorozatának Tecájaként, dögös kocsmárosaként ismerte meg az ország. A 32 éves színésznőt láthattuk a 2018 decemberében bemutatott BÚÉK című romantikus vígjátékban, a Testről és lélekről, a Tiszta szívvel és a Veszettek című filmekben is. 

Éva már túl van az első trimeszteren

“Éva túl van az első trimeszteren, azaz a harmadik hónapon, így lassan már látható is, hogy babát hord a szíve alatt. Éppen ezért egy szakmai döntést is meg kellett hoznia, minden olyan színházban, ahol játszik, jelezte, hogy ha a következő hetekben, hónapokban, amennyiben beindul esetleg a színházi élet, akkor nem tudja vállalni a szerepeit, ugyanis egy sokkal nagyobb feladat vár rá idén – árulta el az informátor.

Már az első találkozás sorsfordító volt

Bereczki Zoltán egyébként már korábban arról beszélt, hogy Bata Évával való első találkozásukkor érezte, hogy valami megváltozott az életében. “Akkor volt egy pillanat, egy kézfogás, amit nemcsak a tenyeremmel éreztem, hanem a gerincemen is végigfutott. Nem tudtam, hogy ebből szerelem lesz, de reméltem” – mondta korábban a hot! magazinnak a színész, aki igyekszik a szerelmével a reflektoroktól távol élni az életüket. A kapcsolatukról csak annyit lehet tudni, hogy természetesen életük szerves része Zoli előző házasságából született kislánya, Zorka.

A karantén alatt erősebb lett a kapcsolatuk

A lap informátora szerint a karantén és a bezártság csak még inkább összehozta őket és megerősítette a kapcsolatukat. Rájöttek milyen erős érzelmek fűzik őket egymáshoz.

A Valentin-napot is különleges módon ünnepelték

A párosról egyébként pont néhány napja írtuk meg, milyen romantikus módon ünneplik a Valentin-napot. “Természetesen amióta kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban élek, a Valentin-nap is új megvilágításba került. A szerelmem imádja a virágokat, ezért idén is meglepem egy hatalmas csokorral. Saját magam készítem majd el a romantikus vacsorát, utána pedig tartunk egy borozgatós, beszélgetős, csak egymásra figyelős estét” – mondta a Best Magazinnak a színész.

Bébibumm a magyar sztárvilágban

Az utóbbi időben hatalmas a bébibumm a sztároknál. Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta második gyermekét várja Hódi PamelaAda a harmadik babájával várandós, míg Tápai Szabina és Kucsera Gábor családja is bővül hamarosan. Néhány napja arról írtunk, hogy Sáfrány Emese is babát vár, legutóbb pedig Cseke Eszter és S. Takács András közölték a jó hírt: jön a második csemetéjük.

Kardos Eszter nemrég hozta világra a kislányát

Itt a LikeNews hírportálon is beszámoltunk róla, hogy a Barátok közt Vandája, Kardos Eszter nemrég hozta világra a kislányát, aki természetes úton 3015 grammal, valamint 50 centisen jött a világra és a Győrfy Zita nevet kapta.

Ne hagyd ki! Ő Ambrus Attila ritkán látott felesége! Réka 20 évvel fiatalabb nála, mégis nagyon boldogok – fotó

Titokban A Dal műsorvezetője is apa lett

Itt a LikeNews hírportálon írtuk meg, hogy elképesztő örömhírről számolt be a közösségi oldalán Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie. A Dal 2021 műsorvezőjének ugyanis néhány héttel ezelőtt, a legnagyobb titokban megszületett a kislánya, aki a Léna Hanga nevet kapta. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Bereczki Zoltán, TV2