Curtis körül állandó jelleggel történik valami, hiszen alig pár hete, hogy eltűnt a Sztárban Sztár műsorából, aztán kiderült,h hoy visszatér a focipályára, ahol már az első meccsek egyikén balhéba keveredett, most pedig közösségi oldalán osztott meg egy közös képet Barnai Judittal, ami alapján űgy tűnik, hogy a rapper és a kosárlabdázó valóban, hivatalosan is egy párt alkotnak.

Korábban azt mondta nincs állandó barátnője

Curtis a Blikknek korábban azt mondta, hogy nincs állandó barátnője, pedig egy ideje már sejteni lehetett, hogy a Győrben játszó válogatott kosárlabdázó, Barnai Judit a párja.

Kapcsolódó anyagok:

Fordulópont

Most azonban nagyon úgy fest, hogy a zenész élete forudlóponthoz érkezett, ugyanis az Instagram oldalán először osztott meg közös képet, ami Barnai Judittal szerepel. A páros egyébként pár hónapja már lencsevégre kapták, a mostani képen pedig a rapper jól láthatóan puszit ad a lány arcára, aki átöleli a nyakát. A képet Curtis oldalán lehet megnézni.

NE HAGYD KI! Féltik a rajongók Szabó Ádámot: nem örülnek Curtissel való barátságának

Kommentáradat

A kommentelők persze egyből megrohamozták a rapper oldalát a friss kép alatt, többen találgatni kezdték, hogy akkor most tényleg Judit-e az új barátnő, de vannak olyanok is, akik durván támadját Curtist az új szerelem miatt.

EZ IS ÉRDEKELHET: Megszólalt Curtis a magánéletéről: “Mindent ki kell próbálni a férfiakon kívül, mert csak azután tud választani az ember”

Curtis körül állandóan zajlik az élet

Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt néhány héttel ezelőtt a Sztárban Sztár utolsó előtti adásának élő showján nem jelent meg a rapper, ezzel pedig akkor számára véget is ért a verseny.

Ezért nem tudott elmenni a műsorba

Később Curtis igyekezett megmagyarázni a történteket, Instagramon közzétett fotója tanúsága szerint azért nem tudott elindulni, mert a show éppen halottak napján volt, ez a nap pedig számára különösen nehéz, édesapja elvesztése miatt, akinek az emlékére egyébként egy korábbi adásban Zorán – Kell ott fenn egy ország című számát is elénekelte.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI:

Kiemelt kép: Curtis