Az RTL Klub Reggeli műsorában vendégeskedett Rácz Jenő, sztárséf és menyasszonya, Gyuricza Dóra. A pár megnyerte a 2020-as Nyerő Páros évadát. A ma reggeli adásban a családalapítás és babanevek is szóba kerültek.

Már gondolkodnak a családtervezésen

A páros Peller Mariann és Peller Anna kérdéseire válaszolt a családtervezéssel kapcsolatban. Jenőék elárulták, hogy ezt nem tervezik olyan precízen, hanem úgy vannak vele, ahogy történik, majd úgy lesz. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Már a nevek is szóba kerültek

Elárulták, hogyha fiú lesz, akkor Jenő lesz, ugyanis a sztárséf is már az ötödik, aki ezt a nevet kapta a családban. Jenő viccesen megjegyezte, ha kislány lesz, akkor Kamilla lesz, mert szereti a kamillateát.

Ilyen szülők lesznek

Jenő szerint Dóri egy cuki anyuka lesz, ugyanis már most is képes akár este kilenckor is kalácsot sütni. A sztárséf pedig tudja, hogy nagyon sokat fog játszani a gyermekeivel, párja pedig hozzátette, hogy Jenőt imádják a kicsik.

A gyerekek számában még nem egyeztek meg

Jenő egyelőre két gyermeket szeretne, elmondta, hogy az fontos, hogy legyen az embernek testvére, ám Dóri inkább három gyerekben gondolkodik, ugyanis ők is négyen vannak testvérek, így ő nagy családot szeretne.

A teljes beszélgetést itt nézhetik meg

EZT IS OLVASD EL!

Nem fogják nagydobra verni a lagzit: titkos esküvőn szeretne megházasodni Rácz Jenő és kedvese

Bébibumm van a sztároknál

Habár Rácz Jenőéknél még nem jön a baba, de a magyar sztárvilágban rengetegen néznek szülői örömök elé. Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta második gyermekét várja Hódi PamelaAda a harmadik babájával várandós, míg Tápai Szabina és Kucsera Gábor családja is bővül hamarosan. Néhány napja írtunk róla, hogy Cseke Eszter és S. Takács András is közölték a jó hírt: jön a második csemetéjük. Sáfrány Emese és Hornyák Ádám is napokban jelentette be, hogy babájuk lesz, ők már azt is tudják, hogy fiút várnak. Ha pedig mindez még nem volna elég, akkor Bereczki Zoltán és Bata Éva is bejelentették: szülők lesznek.

Nemrégiben Gönczi Gábor is bejelentette, hogy újra apa lesz

Hihetetlen boldogság érte Gönczi Gábort és a feleségét, ugyanis nemsokára újabb taggal bővül a családjuk, hiszen második gyermeküket várják. A pár már a baba nemét is tudja.

Nehéz időszakon vannak túl

A Tények műsorvezetője és párja most nagyon boldog, azonban nehéz időszakon vannak túl. A koronavírus első hullámakor még nem akarta a családbővítésbe belevágni, viszont szeptember óta már egyre inkább érezték, hogy szeretnének Áronnak, a kisfiuknak kistestvért.

Kislányuk lesz

Ildikó egyébként már túl van a 17. héten, testileg és lelkileg is jól érzi magát és már azt is tudják, hogy kislányuk lesz. „Naponta megköszönöm Ildinek, a sorsnak, a Jóistennek, hogy mindent megkaptam az élettől, tőlük mindent, amire valaha vágytam” – mesélte boldogan Gönczi Gábor.

Hamar megfogant a bébi

„Áron is hamar érkezett, ki hitte volna, hogy megint ilyen szerencsénk lesz. Mindenképpen szerettünk volna második babát, és amikor Áron megszületett, sok időpontot tervezgettünk, először kétéves korában szerettünk volna neki kistestvért, majd háromévesen. De mindig tologattuk. Talán azért is, mert Áron szerelmünk második évében érkezett, a legnagyobb boldogságba, és ugyan igazi családdá formált minket, de át is alakította az életünket” – mesélte az édesanya.

Hamar megmutatkoztak a várandósság jelei

A várandósság jelei hamar megmutatkoztak, amit furcsának tartott, mert Áronnál nem így volt, ám mindezek ellenére biztosan érezte, hogy ismét gyermeket vár. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Rácz Jenő, RTL Klub